KÉPVISELŐK 2010
3 / 6 oldal • Share •
3 / 6 oldal •
1, 2, 3, 4, 5, 6 
ha kívánhatnék, Plátói pm
Ha kívánhatnék, nagyon plátói lenne az én pm-em. Legyen normális,családi élete (ne szálljon virágról virágra...), ne legyen egyik politikai erő tagja sem (vagy nagyon mélyen a lelkében, hogy ne az irányítsa). Minden embernek van jobb és bal oldala, keze, lába, szeme stb.
Először a háza táján legyen rend és fegyelem, aztán fogja össze a város lakosait, fajra, nemre bármilyen hovatartozásra való tekintet nélkül. A békés együttélés legyen az iránymutatója. (pl. egyenlő legyen mindenki, és ne legyen benti és refi lakos, csak kovácsházi lakos). Ha kistérségi szerepet vállal, győzze meg a környék településein élőket, hogy a diplomás szakemberekre szükség van, sőt, lehetőséget adni az ő boldogulásukra is (pl. ha saját településén nem érvényesül, mkházi lakos pedig nem képzett arra a feladatra, önk-i lakást biztosítva foglalkoztatni).
Nem vagyok idealista, sem a tökéletesre törekvő, csupán elálmodoztam, és megalkottam, mint Platón mindennek a tökéletes mását is.

ego- Hozzászólások száma: 69
Join date: 2009. Jun. 29.
Képviselők 2010
Bizony nem vagyunk egyformák, de ez így jó. A te gondolatod szerint ne éljünk a jelölés lehetőségével? Hisz fennáll a lehetősége hogy aki önjelöltként indulónak nincs önkritikája egy igazi alkalmatlan. Egy magára valamit adó polgár nem érheti be utólagos kritizálási lehetőséggel. Ennél azért többre kellene tartani magunkat. 1990-ben SzA megválasztottuk pm-nek 1991-re a metál tex kft-én keresztül a városunkat lehúzta 50-millióval De az akkori testület megállította a kalandoriságát (Ami a mai érték tízszerese) Alig hogy Szekeres Lajos pm és csapata kifizette az utolsó részletet. A lakosság iskolázott rétege nem állt a helyzet magaslatán, hagyta a kápók által megtévesszék a választókat. Újból meg választatták a szavazók SzA pm-nek. Ébresztő iskolázott polgárok, foglaljuk el az értelmiségnek kijelölt helyét. Vagy hagy lyuk hogy párt kápók mutassák az utat. Vagy kényelmesebb utólag sírdogálni.
donkihote- Hozzászólások száma: 118
Join date: 2009. Aug. 27.
Re: KÉPVISELŐK 2010
[quote = "donkihote"] Bizony nem vagyunk egyformák Újból meg választatták egy Szavazok SZA pm-nek.
nem vagyunk egyformák..........de..............a megválasztás és a meg választás közötti különbséget most megkapod..............
megválasztani...........az annyi,hogy szavazatok többségével valamilyen választott helyre ,pozicióra,feladatra megbízni a demokrácia eszözével(nevezetesen a titkos ,vagy nyílt szavazással)
a meg választani..............értelmes mondatrész.........tartalma........rabok legyünk vagy szabadok.......gondolkodni meg választani........okulni meg választani............szarakodni meg választani..........ne sértődni............tanulni...........aztán írni.........meg választani

vargagéhával- Hozzászólások száma: 120
Join date: 2009. Apr. 24.
Re: KÉPVISELŐK 2010
vargagéhával írta:..........jü volna egy szelet kacsazsíros kenyér is!Tehát a képesség kritériumain átrágtuk magunkat.Most jöhet az alkalmasság..............te (ha megengeded mint fórumlakó).............te mennyiben érzed magad sikeresnek,mint képviselő.adkettő................mit vállalnál és mit tennél egy következő testületben.Figyelembevéve a mai politikai realitásokat..........masszívan ellenzékből!
adhárom...........tettél-e valamit is a nyugdíjas foglalkoztatás és a vidékről bejáró jegyző ügyében.Nevezetesen,az egyiket ne foglalkoztassa a város,a másikat telepítse ide,ha már itt akar a hölgy dolgozni.?Ha nem tettél eleget ezekben az ügyekben..akkor te is alkalmatlan vagy a képviselőségre.......lehúz a múlt kapcsolatrendszere.
Kedves Vargagh!
Nem, hogy megengedem, hanem köszönöm a tegeződés lehetőségét. Valóban a kacsazsíroskenyér jó dolog főleg hagymával
De, komolyra fordítva a szót, és amolyan gumiszoba helyett a kérdéseidre a válaszok, illetve, amelyeket én válasznak gondolok.
1/ A jelenlegi jegyzőnő foglalkozását egyedül én nem szavaztam meg, erről írtam is a honlapon annak idején.Nem dafkéból, hanem, mert véleményem szerint nem ő nyújtotta be a legjobb pályázatot.
2/Nem tettem semmit a nyugdíjas foglalkoztatása ügyében, egyrészt, mert nem tudtam, hogy nyudíjas, másrészt pedig nem én vagyok a munkáltatója.
A saját alkalmasságom vonatkozásában nem tudnék elfogulatlanul nyilatkozni így ezt nem is teszem.Azt azonban ki kívánom jelenteni, hogy képviselőként nem fogok indulni a következő választáson.
Egyik volt képviselőtársam(talán mondhatom barátom is)folyamatosan felvetette az apparátus szigurúbb ellenőrzését a költségvetési témákban. Ezeket szinte Te is minden írásodban megírod. Teljesen egyet értek veled, ám a konzekvens megvalósítás egy konstruktívan együtt dolgozó és együtt működő jegyzővel és intézményvezetői réteggel oldható meg és nem képviselői pozícióból.Ez lesz a realitás és a szükségszerség is.
Néhány dologban azonban vitatkoznék.
A legfontosabb talán. Véleményem szerint a város, azért topog egy helyben, mert itt mindig hatalmi és politikai harcok dúltak. Mindig valaki le akarta győzni a másiklat. És bizony voltak, akik nem válogattak az eszközökben sem.Hát meg is lett az eredménye itt tartunk, hogy minden választás előtt elindul a harc.
De nincs tovább!Elfogy lassan a tudomány és a pénz is. Összefogás és béke nélkül vége ennek a városnak!Ellenzéki pozíció:nem harcolni kell, hanem alternatívákat és értelmes fejlesztési elképzeléseket felmutatni és akkor nincs sok jelentősége az ellenzékiségnek.
Hogy mit tettem és hogy sikeresnek érzem-e magamat? Az elégedettség tespedté tesz és ezt a luxust nem engedhetem meg magamanak,
Egy egészen új hangnemet meghonosítani a helyi politikában.Létrehoztam ezt a honlapot, hogy megismerjem az emberek véleményét esetleges kívánságait. Nem hőzöngve, de minden alkalommal elmondom a véleményem, sok esetben a Ti kéréseteket és véleményeteket is az üléseken. Támogatom a civil kezdeményezéseket. Saját forrásból egészségnapokat szerveztünk a polgárok érdekében.
Hát kb. ennyi jutott eszembe.
Tamási Áron Ábelje mondta, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
Ez lehet, hogy nagyon patetikusan hangzott, de ez a feladata minden képviselőnek(szerintem), hogy a lakosok tényleg itthon otthon is legyenek.
Ez nagyon hosszúra sikeredett bocsi
kedves Zsolt!
............te hosszú voltál!..............én rövid leszek................VÁLASZ ELFOGADVA! 
vargagéhával- Hozzászólások száma: 120
Join date: 2009. Apr. 24.
Bocsi...
donkihote írta:Bizony nem vagyunk egyformák, de ez így jó. A te gondolatod szerint ne éljünk a jelölés lehetőségével? Hisz fennáll a lehetősége hogy aki önjelöltként indulónak nincs önkritikája egy igazi alkalmatlan. Egy magára valamit adó polgár nem érheti be utólagos kritizálási lehetőséggel. Ennél azért többre kellene tartani magunkat. 1990-ben SzA megválasztottuk pm-nek 1991-re a metál tex kft-én keresztül a városunkat lehúzta 50-millióval De az akkori testület megállította a kalandoriságát (Ami a mai érték tízszerese) Alig hogy Szekeres Lajos pm és csapata kifizette az utolsó részletet. A lakosság iskolázott rétege nem állt a helyzet magaslatán, hagyta a kápók által megtévesszék a választókat. Újból meg választatták a szavazók SzA pm-nek. Ébresztő iskolázott polgárok, foglaljuk el az értelmiségnek kijelölt helyét. Vagy hagy lyuk hogy párt kápók mutassák az utat. Vagy kényelmesebb utólag sírdogálni.
Kedves Donkihote de la Mancha!
Bocsi, de Te és sajnos a többiek is állandóan vissza a múltba elv szerint válaszolnak. Én Ady Endre Góg és Magóg fia című versével értek egyet, e szerint élek. Új idők új dalai. Ti pedig állandóanan azon sajnálkoztok, hogy 90-ben mi volt, ki volt, 2006-ban hogy volt. 2010 jön. Új év, új lehetőségek. Remélhetőleg új emberekkel.
És még Babits is eszembe jut: "legyen vége már, legyen béke már"

ego- Hozzászólások száma: 69
Join date: 2009. Jun. 29.
Képviselők 2010
Kedves Zsolti!
Nyilatkozol, hogy képviselőként nem kivánsz indulni 2010-be. Na és polgármester jelőltként.? Minden adottságod meg van hozzá és még kovácsházi is vagy. Tudod, most nagyon nehéz lesz annak aki az MSZP szineiben indúl, bárki is legyen az. A párt hibáit, rossz politikáját rávetitik a jelöltre, mintha mindenért ő lenne a felelős. Szinte biztosra vehető a fidesz jelölt győzelme, bár városunkban is vannak baloldali gondolkodásu emberek, kérdés elegendő e a győzelemhez?. V.G azt mondaná, hogy innen szép nyerni. Attól tartok, hogy a város jövőjét érintő, épitő, konstruktiv vita helyett, a megalázás, kioktatás, agyagba döngölés, kisszerű megnyilvánulások lesznek a jellemzők, válogatás nélkül mindent bevetnek. Személy szerint az ilyen negativ kampány győztesének nem is nagyon örülnék, mert a tisztességes küzdelem győztese igazán elismerésre méltó.

Patrióta- Hozzászólások száma: 427
Join date: 2008. Nov. 18.
Re: KÉPVISELŐK 2010
Patrióta írta:Kedves Zsolti!

Kedves Patrióta!
Nagyon köszönöm a szavaid. Jelenleg még nem döntöttem a pm indulással kapcsolatban.Ezek a dolgok, amelyeket leírtál teljesen reális "veszélyt" jelentenek. Igen valószínű az ellenzék megpróbálja a párt hibás döntéseit a párt jelöltjének nyakába varrni, igen valószínüleg a gazdasági és politikai helyzet miatt sikerülhet is nekik. Két dolog munkál bennem az egyik, hogy hagyni az egészet, és többet foglalkozni a családdal és a vállalkozásommal, a másik a "civil kurázsi", ha érdemesnek tartom magam és javítani tudnék a közösség helyzetén, akkor, mint egy "kategórikusz imperatívusz" nincs más lehetőségem, mint megpróbálni. Az egyik legjobb barátom, aki jobb oldali érzelmű és nem itthon él, megjegyzem a politikai kötődésünk ellenére tiszteljük és becsüljük egymást, talán ez így normális?
Szeretném, ha ebből a szempontból átvennénk a nyugati mintát. Próbáljunk már örülni a sikereknek, becsüljük és ne "öljük", egymást.Olyan rövid a genetikailag megadatott életünk!
Visszatérve az eredeti gondolathoz....Dilemmázok a dolgon erősen....
Ha jól emlékszem talán erdeklodo lakos írta, hogy hiányzik a városunkban a kohéziót képző értelmiségi, habár több ember is több diplomával és tudományos fokozattal rendelkezik, mégis kevés, és talán csak egy ember van a városban, aki lámpásként funkcionál.
A mondat első felében lévő kitételeket már részint teljesítettem, és egyébként imádom a kihívásokat....
Képviselők 2010
Kedves Zsolt!
Megértem a döntési dilemmát, talán kicsit korai is lenne ebben nyilatkozni, illetve nyilvánosságra hozni a döntést. Gondolom időben ugyis értesülünk erről.
A most aktuális kérdés az országgyülési képviselői választás. Nem ismerjük a jelölteket, bár dr.Karsai József/egyszerübben a mi Józsink, ne tiltakozzatok a tietek is!!/ ugy nyilatkozott, hogy fog indulni. Ismerhető e már a párt jelöltje, vagy az egyéni jelöltek. Neked konkrét személyben van e elképzelésed, javaslatod és ezek mikor ismerhetőek meg? Vagy korai még akár elméleti szinten is ezekről tájékozódni?
Megértem a döntési dilemmát, talán kicsit korai is lenne ebben nyilatkozni, illetve nyilvánosságra hozni a döntést. Gondolom időben ugyis értesülünk erről.
A most aktuális kérdés az országgyülési képviselői választás. Nem ismerjük a jelölteket, bár dr.Karsai József/egyszerübben a mi Józsink, ne tiltakozzatok a tietek is!!/ ugy nyilatkozott, hogy fog indulni. Ismerhető e már a párt jelöltje, vagy az egyéni jelöltek. Neked konkrét személyben van e elképzelésed, javaslatod és ezek mikor ismerhetőek meg? Vagy korai még akár elméleti szinten is ezekről tájékozódni?

Patrióta- Hozzászólások száma: 427
Join date: 2008. Nov. 18.
Re: KÉPVISELŐK 2010
Patrióta írta:Kedves Zsolt!

Karsai úr nyilatkozott és vállalta a jelöltséget.Az elmúlt héten(szombaton) volt Mezőberényben a párt megyei küldöttgyűlése.Összeállításra került a "megyei lista" is. A párt alapszabályában leírtak szerint az Országos Elnökségnek véleményeznie kell a jelölteket, addig hivatalos információval sajnos nem szolgálhatok. Kérem addig is a türelmedet!Köszi....
Képviselők 2010
"Véleményem szerint a város, azért topog egy helyben, mert itt mindig hatalmi és politikai harcok dúltak. Mindig valaki le akarta győzni a másiklat. És bizony voltak, akik nem válogattak az eszközökben sem.Hát meg is lett az eredménye itt tartunk, hogy minden választás előtt elindul a harc.
De nincs tovább!Elfogy lassan a tudomány és a pénz is. Összefogás és béke nélkül vége ennek a városnak"/Dr.Turcsán Zsolt./
Helló Mindenkinek!
Pedig 2010 nem a béke éve lesz.Indul egy rettentő kemény országgyűlési képviselő-választással,s mintegy félévvel később a helyhatósági választásokkal folytatódik.Ebben a városban az elmúlt húsz év összes politikai szemete újból a felszínre kerül,de az utóbbi négy év eseményei különösen.Egyes levelezők hiába próbálják SzA.l990-körüli tevékenységével,ellenőrizhetetlen milliókkal megetetni/sőt egyenesen sértegetni/, elterelni városunk választópolgárai figyelmét-nem fog sikerülni.Lejárt a lemez,már túl vagyunk rajta.Nevetséges lenne,ha elhinnénk dilettáns testület elméletét,hogy tudniillik azért nem tudtak eredményeket felmutatni,mert 2002-ben SzA-t választotta a város pm-nek.Pontosan két személy /SzA.és BI./miatt volttak említett hatalmi-politikai harcok,és-ismereteim szerint-köszöni a város,de nem kér többett belőlük.Már néhányszor említettem,helyhatósági választásoknál bejön a Dugovics Titusz féle un.lebukik a mélybe jelenség.A pm.nem törököt ránt magával,hanem a képviselők zömét,pontosan úgy,mint 2006-ban történt.

bozótharcos- Hozzászólások száma: 266
Join date: 2009. Jul. 31.
Képviselők 2010
Tisztelt fórumozók a gittet már teljesen puhára rágtuk, de mezőkovácsházi jelöltünk még mindég nincs. Abban úgy éreztem közelítettek az álláspontok hogy illő volna városunk egyik rátermett polgárát indítanunk. (mert hiszem hogy van) Mert elegünk van a párt kápókból, Ezért én figyelmetekbe ajánlok városunk két tiszta és feddhetetlen polgárát. Újfaluczki Juditot Dr Mikite Attilát Természetesen egy percig sem állítom hogy ez a két polgár a csúcs. Ezért ha van jobb én szívesen azt fogom támogatni. De végre mezőkovácsházi legyen, nyerjük vissza önbecsülésünket.
munkasor- Hozzászólások száma: 161
Join date: 2009. Aug. 11.
Képviselők 2010
Munkásőr támogatható javaslatot tettél, részemről a gimnázium igazgatónője alkalmas lenne városi képviselőnek.Országgyülési képviselő jelöltnek párttámogatás nélkül, függetlenként, sajnos kevesebb eséllyel indulhatna. Nem ez a véleményed?

Patrióta- Hozzászólások száma: 427
Join date: 2008. Nov. 18.
Képviselők 2010
Én úgy gondolom bármelyik hiteles polgár nagy esélyek felveheti a versenyt a levitézlett pártkatonákkal szemben. A lakosság több mint 70%-a új hiteles arcokra vár. A vége az lesz hogy a JOBBIK fog nyerni. (és megint négy évig rághatjuk a gittet) A városi képviselőkkel még ráérünk foglalkozni, Most ehhez a folyóhoz értünk ezt ússzuk át.
munkasor- Hozzászólások száma: 161
Join date: 2009. Aug. 11.
Képviselők 2010
Igazad van munkásőr: Változtatás lehetősége az emberek akaratán áll, vagy bukik. A kormány és a parlamenti elit elveszítette a hitelességét és ezzel a jogát is arra, hogy képviselhesse kistérségünket, városunkat. Hatalmát már csak a demokratikus jogok csorbításával képes fenntartani, hiszen retteg az emberek ítéletétől, a jogos felelősségre vonástól. Egyvalamit azonban ne felejtsünk el, ha valóban a változásra akarunk szavazni, a szemléletváltásra, új, tiszta lappal kezdeni és lezárni történelmünk egyik legviszontagságosabb korszakát, akkor pedig politikai generációváltásra van szükség. Nem elég a kormányváltás! Az ország megújulását nem alapozhatjuk arra az elitre, amely ha váltogatva is egymás közt a hatalmat, de gödröt ásott ennek a nemzetnek. A civil társadalomnak joga van ahhoz, hogy véleményt formáljon és érvényesítse érdekeit, de egy stabil Magyarországhoz szükség van parlamentáris eszközökre is, amelyet egy új politika, a nemzet politikája határozhat meg. Jelenleg a parlamenti pártok közül egyik sem tekinthető alkalmasnak(főleg az MSZP) arra, hogy egy megújuló nemzet politikáját képviselhesse az ország élén! Nem számít, hogy ezek a politikai üzletcsoportok balnak, vagy jobbnak nevezik magukat, mert lényegében akármelyikről is legyen szó, csak alárendeltként kezelik az embereket, akiket pozícióik megerősítésére használnak fel, vagy mozgatnak kényükre-kedvükre, miközben vazallusként, nemzetközi hatalmi érdekekkel fonódnak össze. Nemet kell mondani Magyarország kiárusítására, bűne az egész parlamenti elitnek! Frontvonal húzódik meg a nemzet és az elbitorolt parlament között. Az egyik oldalon, az ország Első Házába fészkelték be magukat azok, akik rátekeredtek a nemzet testére, hogy élősködjenek rajta. A front másik oldalán vannak az emberek, akik pedig visszakövetelik maguknak a saját országukat és annak Első Házát! Eljött az ideje az elszámoltatásnak! Eljött az ideje, hogy visszavegyünk hazánk kormányzásának jogát! Eljött az ideje egy valódi rendszerváltásnak!
donkihote- Hozzászólások száma: 118
Join date: 2009. Aug. 27.
3 / 6 oldal •
1, 2, 3, 4, 5, 6 
Permissions of this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.